vissza | nyomtatás

Dénes József: Alsó-Tátika középkori vára

I. A vár földrajzi helyzete

A történeti Zala vármegye keleti részén, a ma Keszthelyi-hegységnek nevezett alacsony hegyvidék északi és déli részét egy széles árok választja el egymástól, az ún. Várvölgy. Az északi részt két további tömbre osztja a Sümeg-Za1aszántó közti vetõdés. A két völgy metszõpontján kétszeri vulkáni kitörés hozta létre a Tátika-hegyet. Az első kitörés eredményezte a hatalmas Alsó-Tátika platót. Majd ennek keleti részén egy második, kisebb kitörés hozta létre a Tátika kis alapterületű csúcsát (413 m), ami tulajdonképpen az alsó fennsíkból kiemelkedő külön kis kúp.

II. Településtörténeti előzmények

A hegység természetes útvonalai az őskortól a két völgyben vezettek. A hegyvidékek belső területének benépesülése általában a késő-bronzkorban történt.[1] Ebben az időszakban nagy települési központok jöttek létre a Várvölgy két oldalán. Várvölgy-Kislázi-hegyen emelkedik Magyarország egyik legnagyobb alapterületű magaslati települése.[2] Védműveinek kerülete meghaladja az 5 km-t. Szétomlott kő kapuvédműve, az Ördögkapu ma is látható. Belsejében víztároló tavak vannak.[3] Nem messze tőle találták a későbronzkori ún. felsőzsidi aranykincset.[4] Nagy települési központ volt a Tátika-hegyen is.[5] Ennek erődített volta az irodalomban még nem ismert. Sáncainak felismerését nehezíti, hogy a fennsíkot egy természetes "sánc", vulkáni perem veszi körbe. A felszínen gyűjthető nagy mennyiségű edénytöredék a telep sűrű lakottságára vall. A hegy alatti Tatárkúti réten, és a Hamvas-erdőben van a településhez tartozó nagy halomsírmező,[6] amiben magas, "fejedelmi" méretű halmok is vannak. Hasonló magaslati, sánccal védett telep van a szemközti Rezi-Meleg - hegyen is.[7] Az utóbbi két őskori vár területén a középkorban is vár épült, ami máshol is általános jelenség.[8]

III. Alsó-Tátika középkori várhelye

IV. Béla 1248-ban a Tátika vára feletti "Várad" hegyre adott engedélyt Kaplony nembeli Zlaudus veszprémi püspöknek új vár építésére.[9] Ebből teljesen világosan kiderül, két vár volt a Tátika hegyen. Ennek ellenére az irodalom nagy része következetesen egy várról tesz említést.[10] Felvetődött az az elképzelés is, hogy Alsó-Tátika vára a későbbi Rezi várral lenne azonos.[11] Ezeket a téves elképzeléseket a részletes helyismeret hiányára vezethetjük vissza.

1980-ban sikerült azonosítanunk az alsó, korai vár helyét a hegy északnyugatra néző, függőleges sziklafallal határolt peremén. A hely tökéletesen megfelel az 1248-as oklevél helymeghatározásának. Tátikahidegkút-puszta felett, a Tátika-hegyen, a tatárjárás után épült felső vár (a közismert rom) alatt van. A várhelyről vázlatos felmérést készítettünk.

A várat északkeletről, mintegy 40 m hosszan, 3-4 m meredek levágás határolja. Délkeletről 90 m hosszan, 17 m széles, 4-5 m mély árok övezi. A többi oldalon megközelíthetetlen sziklafal védi. Hossza délnyugati-északkeleti irányban 120 m, szélessége 40-60 m között változik. Területe kb. 0,6 ha, így több mint háromszor akkora, mint a felső vár. Szabad bejárás jelenleg a délkeleti oldalon, az árok felső végénél van: Elképzelhetőnek tartom, hogy eredetileg is itt volt a feljáró út. Az árok belső szélén habarcsos technikával készült körítőfal nyomai figyelhetők meg. A meglehetősen nagy belső területet két, egymással párhuzamos osztófal három részre tagolta. A legnagyobb, délnyugati harmad valamivel alacsonyabban helyezkedik el a másik kettőnél. A vár belső területének legmagasabban fekvő része a sziklafal melletti 20-25 m-es sáv. A felszín egyenetlenségei több helyen épületmaradványokat sejtetnek.

IV. A Tátika-nemzetség; a vár építése

A várnak (és a hegynek) nevet adó nemzetségről nem sok adattal rendelkezünk, ezek is aránylag későiek. 1233-ban Tátika nembeli Tátika Barnag falu birtokosa,[12] és valószínűleg ő az a Tátika nevű nemes, aki a Sopron megyei Zsidány mellett birtokos.[13] Ez a két adat egyúttal arra is utal, hogy a Tátika és a Gatal-nemzetség közt szoros kapcsolat van, amint azt Karácsonyi is feltételezte.[14] A Gatal-nemzetség nevét viselő falu a mai Csepreg mellett, a középkori Sopron vármegye déli részén, Zsidány közvetlen szomszédságában feküdt.[15] 1284-ben Gatal és Tátika nembeliek házai egymás mellett álltak Barnagon.[16] A Tátika-nemzetségben előfordul a Gotalon személynév,[17] ami arra utal, hogy a két nemzetség közös ősét Gatal (Gotalon)-nak hívták. Az azonos nevek használata, a nemzetségi birtokok szomszédos fekvése egyaránt a két "genus" közös eredetét bizonyítja. Az sem lehetetlen, hogy a két ág csak a 13. század elején vált ketté, és az e tájban élt I. Tátika leszármazottai kezdték csak el magukat a többi ágtól megkülönböztetve, közös ősüket megnevezve, "de genere Thadeuka" titulálni. Ez a kapcsolat azért fontos számunkra, mert
a Gatal-nemzetség 12. századi szerepéről fennmaradt adatok alapján olyan képet kapunk a genus súlyáról, ami magyarázhatja utódaik korai kővár-építését is.
I. Gatal comes, 1162-ben az "ország nagyjai" közt szerepel. Farkas 1183-85 között
III. Béla nádora.[18]

Kutatásunk sokáig tagadta, hogy világi uralkodó osztályunk a tatárjárás előtt képes lett volna kővár-építésre.[19] Fügedi Erik árnyaltabb véleménye[20] szerint 1241-ben négy vár volt magánkézen. 1229 előtt Szák nembeli Pósa épített várat Kaboldon (Kobersdorf, Ausztria). 1235 előtt emelte Aba nembeli Andronicus Füzért.[21] Füleket (Filakovo, Csehszlovákia) Kacsics nembeli Folkus birtokolta a tatárjárás idején. Végül az erdélyi Vécs (Brincovenesti, Románia) várat Tomaj nembeli Dénes tárnokmester 1228-ban kapta adományként.[22] Tehát szerinte az 1220-as évektől számolhatunk az első magánvárakkal. Igaz, ezek építésére még csak az arisztokrácia élvonalába tartozó személyeknek volt lehetősége. A magánvárak építésének jogi akadályai lettek volna, nevezetesen királyi engedélyhez kötődött volna.[23] A rendelkezésünkre álló adatok alapján ezt bizonyítani nem lehet, ilyen korlátozással valószínűleg csak a tatárjárás után számolhatunk.[24] Az első engedélyeket 1248-ból ismerjük, pl. éppen a Felső-Tátikára vonatkozót. Fügedi Alsó-Tátika építését 1242-1248 közötti időre feltételezi,[25] ezzel nem értünk egyet. IV. Béla 1248-ban nem véletlenül kobozta el Tátika nembeli II. Tátikától a várat. Tudjuk, hogy 1242-ben a tatár betörés okozta zavaros viszonyokat kihasználva, Tátika rabolt, pusztított a környéken. Kaplony nembeli Zlaudusnak (akkor még csak pozsonyi prépost és veszprémi kanonok) Szántó faluját (a mai Zalaszántót) feldúlta, 80 márka kárt okozott.[26] A veszprémi püspökség népeit is megrabolta.[27] Hasonló tevékenységet folytatott Nógrádban Kacsics nembeli Folkus,[28] amiért 1246-ban elvesztette Fülek várát, rabló tevékenysége kiindulópontját. Csak Alsó-Tátika birtokában fosztogathatott Tátika is. A helyzet azonossága, az azonos büntetés alapján erre kell gondolnunk. A vár építésére 1242-1248 közti adataink nem utalnak,[29] sőt feltételezik a vár létét. Zlaudus az őt ért károk fejében le akarta foglalni Tátika Botka (Vátka), Pabar és Bozlog birtokait. II. Tátika a végrehajtás foganatosítására küldött megyei sereget "megvesszőzte" és elkergette. Ilyen hatalmaskodó magatartást vár nélkül nem kockáztathatott volna meg.[30] Ezután nemsokára meghalt. Fiai, Gotalon és Miklós eleinte szintén ellenálltak, és csak Gutkeled nembeli István nádor kényszerítésére engedték át az említett falvakat.[31] Ezt követően kénytelenek 1248-ban várukat is átadni Zlaudus püspöknek.

Más megfontolások is Alsó-Tátika tatárjárás előtti építése mellett szólnak. Általános megfigyelés, hogy a kora-középkori várak alacsonyabb helyeken épültek, mint a később szerepüket átvevő új várak.[32] A Fügedi által feltételezett néhány év alatt, egymástól pár száz méterre két vár építését nehéz elképzelni. A felső vár építésének csak az alsó, korai vár korszerűtlenné válása lehetett az oka. Ha a Tátika nembeliek a tatárjárás után építenek várat, akkor, inkább a jobban védhető felső csúcsot erősítik meg. Összegzésül megállapíthatjuk, a történeti adatok közvetett, a régészeti megfigyelések közvetlen módon igazolják: Alsó-Tátika vára a 13. század első felében, minden bizonnyal a tatárjárás előtt épült.

V. A "Várad"-hegy; a felső vár építése

Mint fentebb már kiderült, Kaplony nembeli Zlaudus veszprémi püspök 1248-ban kapta meg a "Várad"-hegyet. Itt új vár építésébe kezdett IV. Béla "programja" szellemében, aki elrendelte, hogy a koronájának alávetett egész területen, az alkalmas helyeken várakat emeljenek.[33] A "Várad" név nyelvészeink szerint kis méretű várat jelent.[34] Az a tény, hogy 1248-ban csak egy hegy neve, arra utal, hogy itt egy korábbi vár állt, aminek az emlékét ekkor már csak a hegy neve őrizte. Ennek a feltételezhető várnak építési koráról csak ásatással lehet majd érdemlegeset mondani. Mindenesetre ez az adat is jelzi, mennyire exponált stratégiai pont a Tátika-hegy csúcsa. Fügedi a vár stratégiai fekvését értékelve, arra a megállapításra jutott, hogy "hegyek között álló mentsvár volt".[35] Valójában a vár két széles völgyet ellenőriz, mindkettőben fontos útvonal haladt. A Várvölgyben húzódott a Zágráb felé vezető "nagy út". Említése 1256-ban, "magnam viam, que veniet de Rezy".[36] A Sümeg-Keszthely út említése 1248-ban, "viam magnam, que veniet de Scamptou".[37] Scamptou a mai Zalaszántó. Mindkét út tökéletesen belátható a felső várból. Az alsó várból csak a sümegi út ellenőrizhető teljes mértékben. Ez is hozzájárulhatott, hogy Zlaudus a tatárjárás után a felső csúcsra építtette az új várat. A várépítés legkésőbb 1257-re befejeződött, ugyanis ebben az évben Zlaudus, fivérei beleegyezésével a veszprémi püspökségnek ajándékozta a várat.[38] 

VI. A két vár a belháborúk idején
 
1262-ben a tátikai felső várban meghalt Zlaudus püspök.[39] Fivére, Márton és unokaöccsei, János, Márton és Mike elfoglalták a két várat, rátették a kezüket a veszprémi püspökség itt őrzött kincseire.[40] Az eseményt az országos összefüggéseket figyelembe véve értékelhetjük csak helyesen. István ifjabb király egy időben Zala megyét teljes joggal bírta,[41] így ismerhette a megyében nagybirtokos Mártont és fiait. Ehhez hozzátesszük, hogy a Kaplony-nemzetség többi ágának minden birtoka István országrészében, főleg Szatmár vármegyében volt,[42] ahol a közös nemzetségi kegyhely, Kaplonymonostora is állt.[43] 1262 nyarán kezdődött meg a kölcsönös fegyverkezés IV. Béla és (a későbbi) V. István táborában, amit ősszel a két sereg Pozsony körüli szembenállása követett.[44] Ez alatt mindkét országrészben dúlták, sőt lefoglalták az ellenpárthoz tartozók birtokait. Így, amikor egy királyi sereg ostrom alá vette a két várat,[45] Mártonék V .István országrészébe menekültek.[46] Miután a pozsonyi megegyezéssel felállított közös bíróság előtt sem jelentek meg,[47] elvesztették dunántúli birtokaikat.[48] Ezek a mai Zalaegerszeg, Zalaszántó, Nyírád, Szőc voltak.

1272-ben V. István is megerősítette Pál veszprémi püspököt Tátika birtokában.[49] Tartozékai Szántó, Nyírád, Szőc, vagyis a Kaplony nembeliek elkobzott birtokai. 1275-ben Kőszegi Péter lett az új veszprémi püspök.[50] Ezzel Tátika 1289-ig, Péter püspök haláláig az ország legerősebb tartományúri családja érdekkörébe került. Kristó valószínűnek tartja birtoklásukat is.[51] Mivel éppen a szomszédos Veszprém vármegye területén érintkeztek a Kőszegi birtokok a Csákok ősi birtokaival, súlyos magánháborúik különösen előtérbe állították a püspökség várait. Csák Péter nádor, még a veszprémi püspökvár, székesegyház barbár felprédálásától sem riadt vissza.[52] A Kőszegiek szinte évente fellázadtak IV. László ellen (1274-75, 1275-76, 1277, 1278, 1283-84, 1286-87). Ilyenkor a király főseregével rendszerint Kőszeg környékére vonult, ahol igyekezett a Kőszegiek várait elfoglalni, általában eredménytelenül. Ezekben a lázadásokban természetesen Péter püspök is részt vett. 1278 tavaszán (a későbbi) III. Endrét léptették fel trónkövetelőként,[53] aki 1278. május 27-én Kehidán a veszprémi püspökség birtokait kivette az ispán joghatósága alól.[54] Kehida mindössze 11 km-re esik Tátikától, így nagyon is valószínű, hogy Péter püspök vendégeként megfordult Tátika várában a trónkövetelő. 1289-ben Péter is részt vett az Albert osztrák herceg (a későbbi I. Albert császár) elleni védekező harcokban. Rohonc alatt egy nemes leszúrta.[55]

Nem sokkal ezután újabb hatalmaskodók, Péc nembeli Apor (a leendő nádor) és fivére, Lukács zalai ispán, a szomszédos Rezi vár urai szerezték meg a várat.[56] Benedek veszprémi püspök hiába tiltakozott a királynál, nem tudta jogos igényeit érvényesíteni.[57] Apor, III. Endre uralma alatt a legfontosabb méltóságokat viselte, országbíró, majd nádor volt.[58] Az Árpád-ház kihalása után is jól választott. Már 1304-ben I. Károly hívei közt találjuk.[59] Tátika két vára, illetve Rezi egyidejű birtoklásával teljesen lezárhatta a Várvölgyön átvezető útvonalat, ugyanis a két vár (Felső-Tátika és Rezi), a völgy két oldalán, pontosan egymással szemben épült. Péc nembeli Apor ezzel az önkényes foglalással annyira összekötötte a két szomszédvár sorsát, hogy későbbi történetük lényegében a Tátika-Rezi-Keszthely uradalom keretében zajlott. 1397-1435 közt van csak egy-egy rövidebb időszakban különböző zálogbirtokos.[60] Keszthelyről is tudjuk, hogy Apor birtoka volt.[61]

Csakis az ő magtalanul bekövetkezett halála után kerülhettek vissza a tátikai várak a veszprémi püspökség birtokába. Nem ismerjük halálának időpontját, mindenesetre 1307-ben még a tanácsát kérte I. Károly,[62] életében pedig nyilván nem vette el hívétől, noha az jogellenesen tartotta birtokában Tátika várait.

I. Károly felismerhette Tátika és Rezi együttes birtoklásának jelentőségét, amikor a veszprémi püspökségtál megszerezte Tátika alsó és felső várát; helyettük Kál-völgyi birtokokat adott cserébe.[63] Ez az utolsó történeti adat, amiből az alsó vár meglétéről még értesülünk: "superioris castrum Tadeuka cum inferiori suo castro seu munitione" (1342). További adataink már mind a felső vár történetéről szólnak, ami nem tartozik szorosan vett témánkhoz.[64]

 

JEGYZETEK

[1] Nováki Gyula-Sándorfi György-Miklós Zsuzsa: A Börzsöny hegység őskori és középkori várai. Budapest, 1979. 84.

[2] Nováki Gyula: őskori és középkori várak a bakonyi Kesellő- és Zöröghegyen. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 14. (1979) 75-122., 109. Várvölgy-Kislázihegy - 150 ha.

[3] Nováki Gyula személyes közlése.

[4] Magyarország Régészeti Topográfiája. 1. A keszthelyi és tapolcai járás. Budapest, 1966. 165. (a továbbiakban MRT 1.)

[5] Dénes József terepbejárása, 1980. MRT 1. 200.

[6] MRT 1. 178.

[7] Dénes József terepbejárása, 1979.

[8] Nováki Gyula: A magyarországi földvárak az őskortól a középkorig. Építés- és Építészettudomány, VII. (1975). 323-339.

[9] Fejér György: Codex diplomaticus Hungariae ... I-IX. Buda, 1829-1844. (a továbbiakban CD) IX/7. 663-664.

[10] Békefi Remig: A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban. Budapest, 1907. 299-303., Gerő László: Magyarországi várépítészet. Budapest, 1955. 174-175., Iványi Béla-Sági Károly: Hegyesd, Tátika, Rezi. Balatonfüred, 1961., Gerő László: Magyar várak. Budapest, 1968. 138., Gerő László (szerk.): Várépítészetünk. Budapest, 1975. 322-323., Koppány Tibor: Tátika vára. In: Vártúrák kalauza. Szerk.: Dely László. II. Budapest, 1976. 287-291.

[11] Kozák Károly említése; l. még Iványi-Sági, 1961.

[12] Hazai Okmánytár. Kiadják: Nagy Imre, Paur Iván, Ráth Károly, Ipolyi Arnold és Véghelyi Dezső. I-VIII. Győr. 1865.-Budapest, 1891. (a továbbiakban HO.) IV. 18.

[13] HO. V. 13.

[14] Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. I-III. Budapest, 1900-1901. III. 79.

[15] Nagy Imre: Sopron vármegye története. Oklevéltár. I-II. Sopron. 1889-1891. I. 10.

[16] Zala vármegye története. Oklevéltár. Szerk.: Nagy Imre, Véghelyi Dezső és Nagy Gyula. I-II. Budapest, 1886-1890. (a továbbiakban ZO), I. 95.

[17] Karácsonyi, III. 1901. 79.

[18] Karácsonyi, II. 4.

[19] Sándorfi György: A magyar várépítészet korai szakaszáról, irodalmi adatok és terepbejárások alapján. Archaeológiai Értesítő, 106. (1979) 244-255.

[20] Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Budapest, 1977. 21-23.

[21] A korai magán-kővár építésekhez fontos új adalék Füzér feltárása. Feld István–Juan Cabello: A füzéri vár. Miskolc, 1980.

[22] Kabold: Szentpéteri Imre-Borsa Iván (szerk.): Az Árpád házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I-II. Budapest, 1923-1961. (a továbbiakban RA) 583. sz., Füzér hivatkozása - Fügedi, 1977. - pontatlan. Fülek: CD IV/401., IV/3. 384., RA 827. sz., Vécs: RA 441. sz.

[23] Fügedi, 1977. 23.

[24] Sándorfi, 1979. 244-255.

[25] Fügedi, 1977. 204.

[26] CD IX/7. 669.

[27] Uo.

[28] CD IV/401., IV/3. 384., RA 827. sz.

[29] Karácsonyi, 1905. III. 78-79.

[30] CD IX/7 .669.

[31] CD IX/7 .663-664.

[32] Nováki-Sándorfi-Miklós, 1979. 88-100.

[33] RA 933. sz.

[34] Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, 1980. 680.

[35] Fügedi, 1977. 204.

[36] CD IV/2. 401., Glaser Lajos: Dunántúl középkori úthálózata. Századok, LXIII. (1929) 138-167., 257-285.; 280. a 174. sz., Tapolca-Zágráb út.

[37] CD IX/7. 664., Glaser, 1929. 259. a 78. sz. Som1óvásárhely-Sümeg-Keszthely út. Itt említem, hogy ezen az úton a hidegkúti vám a tátikai várhoz tartozott. Holub József: Zala vármegye vámhelyei és úthálózata a középkorban. Századok, LI. (1917) 45-60., 52.

[38] CD IX/7. 669.

[39] ZO I. 48.

[40] ZO I. 48., CD IV/3. 322-329.

[41] Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Budapest, 1979. 43.

[42] Karácsonyi, 1905. II. 289-309.

[43] Németh Péter: Földvárak és nemzetségi monostorok Szabolcs-Szatmár megyében. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-1967. 133.

[44] Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpád házi királyok alatt. I-II. Budapest, 1893. II. 321.

[45] CD IX/7. 669.

[46] ZO I. 48., Kristó, 1979. 64.

[47] Pauler, 1893. 322.

[48] CD IX/7. 669.

[49] ZO I. 66-69.

[50] Uo.

[51] Kristó Gyula: A Kőszigetek kiskirálysága. Vasi Szemle, XXIX. (1975) 251-269.

[52] Pauler, 1893. 415-417.

[53] Uo. 434-437.

[54] CD V/2. 471-473.

[55] Pauler, 1893. 519-525.

[56] ZO I. 101.

[57] Uo.

[58] Karácsonyi, 1905. II. 431.

[59] CD VIII/1. 160.

[60] Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond korban (1387-1437). Budapest, 1977. Rezi: 145., Tátika: 161.

[61] HO VII. 244.

[62] CD VIII/5. 32.

[63] ZO I. 406-407.

[64] Itt szeretnék köszönetet mondani az alaprajzi vázlat elkészítésében nyújtott értékes segítségükért Papp Miklós, Sándorfi György és Tóth László barátaimnak.

Eredetileg megjelent: Zalai Gyűjtemény 18. (1982-83) 87-95.