Nováki Gyula-Sárközy Sebestyén-Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig

Szerk.: Sárközy Sebestyén. Castrum Bene Egyesület - Herman Ottó Múzeum. Budapest-Miskolc, 2007. 323 o.

A második legnagyobb területű mai magyar megye ismert vármaradványainak teljességre törekvő bemutatására vállalkoztak a szerzők egy reménybeli országos sorozat nyitó kötetét közreadva. A tekintélyes vastagságú kötetben valamennyi biztosan lokalizált helyszín 25.000-es méretarányú térképrészleten szerepel a szövegbe tördelve.

A téma rövid bemutatására a bevezetésben vállalkoztak. Várnak tekintenek minden olyan építményt, amely "vélt vagy valós védelmi berendezéssel rendelkezik vagy rendelkezett". Igencsak tágnak tűnik a meghatározás, bár értem a logikáját, hiszen vannak olyan erődített helyek, melyekről újabban felmerült esetleges kultikus funkciójuk. Ebbe itt és most nem kívánok belemenni, hiszen tudjuk, a kutatás jó száz évvel ezelőtti hőskora óta jelen vannak hasonló elképzelések.

Nagyon bölcsen a szerzők a várakat abc-sorrendben, korra és nemre való tekintet nélkül tárgyalják. Ezáltal kikerülik azt a veszélyt, hogy nagyon határozottan állást foglaljanak egy-egy erődítés koráról. Valóban elmondható, hogy sok olyan várról, melyet korábban a történeti adatok hiánya és/vagy tárgyi régészeti leletek miatt őskorinak véltek, hogy az mégiscsak középkori, sőt esetleg kora újkori.

A bizonytalan illetve nem azonosított erősségek adatait külön fejezet tartalmazza. Itt elég szubjektívnak tűnik a válogatás, hisz nyilvánvalóan e kategóriába nagyságrendileg több objektum és több adat tartozna.  A különbözetet főleg azok a tömegesen előforduló erődített helyek teszik ki, melyekről sajnos a maradványok nagyfokú pusztulása, a terep későbbi átalakítása miatt nehezen tudunk pontosabbat mondani. Ezek a kastélyok és a középkori-kora újkori templomok, valamint a települések erődítései. Ugyancsak számottevő azoknak a helynévi adatoknak a száma, melyek az eddigi bejárások szerint negatívnak tűnnek. Ezekkel kapcsolatban sem árt azonban a nagyfokú óvatosság, mert magam is jó pár helyen tapasztaltam, hogy időnként többszöri próbálkozásra van szükség egyes helyszínek lokalizálásához. Vannak természetesen tréfás népi elnevezések (Kecskevár, Békavár, Kányavár stb.), azonban a névtudomány és a gyakorlati megfigyelések tapasztalatai arra intenek bennünket, hogy a várakkal kapcsolatos helynevek általában mégiscsak egykori erődítményekkel magyarázhatók.

Természetesen vannak olyan várak, melyek önmagukban is jelentős történelmi forrásanyaggal rendelkeznek, jelentős szerepet játszottak környezetükben, sőt országos jelentőségűek (Diósgyőr, Ónod, Sárospatak stb.). Ezekről szükségszerűen csak lexikális tömörséggel érdemes ebben a műfajban szólni. Vannak a kevésbé ismert várak viszont, melyekről egy rövid összefoglalásban is minden rendelkezésre álló ismeretet el lehet mondani.

A téma felső lehatárolása megfelel a mai régészeti felfogásnak, mely a szatmári békét követő időszakot már nem vizsgálja. Előbb-utóbb persze ezt a nézetet is felül kellene bírálni, hiszen az ország különböző részein találhatók későbbi erődítmények is. Talán szerencsésebb lenne az őskortól az újkorig címválasztás (bár a megyében ténylegesen nem ismerünk későbbi erődöket, sáncokat, de másutt igen), főként ha országos kitekintésű sorozat nyitó kötetéről van szó.

A közölt felmérésekkel kapcsolatban tréfásan elmondható, hogy semmi egyszerre új és jó nincs köztük. Tudniillik ami jó, az nem új, ami kevés új, az meg nem elég jó. De félreértés ne essék, ezt is meg lehet érteni! Mindenképpen célszerű dolog a szerteszét megjelent alaprajzokat egyben és együtt újra leközölni. Más műfaj persze egy terepi felmérés s megint más egy kutatásokat összegző áttekintő alaprajz. Hajlok arra, hogy a Boldogkő, Regéc, Diósgyőr jellegű klasszikus várakat is a terepfelmérés stílusában kellene inkább bemutatni a domborzat és az árkok jelzésével. Cserépvár és Csorbakő új rajzai furcsa átmenetet jelentenek. Szintvonalasak, de mégsem ábrázolják hűen a domborzatot, mert kivágott részletek, nem az egész hegyet, illetve annak várat övező lejtőit ábrázolják. Ugyanakkor jelentős számban tartalmaznak rekonstrukciós elemeket, melyeket a kutatás részleteiben még nem igazolt. A jól kutatott Kelemér-Mohosvár esetében is jó lett volna a megtalált falakat rárajzolni a korábban készült szintvonalas várfelmérésre. Jónak tűnnek viszont Bodnár Tamás szendrői rekonstrukciói.

Sok vitatható megállapítás is található a könyvben, de itt és most ezek alaposabb elemzésére nincs terünk. Csak egy konkrét példát hozok. A Szegi falu fölötti várat nem azonosítja a szócikk írója az oklevelesen említett Bodrogszeggel, noha az azonosítás kézenfekvőnek tűnik. A jelenleg két ország közt megoszló régi Zemplén megye várainak kutatásában a Bodrogszöggel való azonosítás szerintem csak azért merült fel, mert könyve adattárának összeállításakor Fügedi Erik nem tudott a Szegi fölötti várról s a helységnév hasonlósága alapján, no meg a vélt révet-átkelőt ellenőrző feltételezett szerepkör miatt tette a várat Bodrogszögre . Utóbbi helyen azonban nincs vár.  

Mindenesetre igen hasznos összeállítás a mai megye ismert várait együtt bemutató kötet. Ahogy a szerzők utalnak is rá, a munkát folytatni lehet és várhatóan a jövőben további ismert várhelyekkel fogunk majd gazdagodni a most tárgyalt térségben is. | Dénes József

Eredetileg megjelent: Castrum 2007/2. 120-121.